Egy petíció kapcsán
"Napközis házi feladat 1. osztály" munkafüzet
A napokban láttam, hogy a CitizenGo petíciója sikeresen visszavonatta a 6-7 éves gyermekeket célzó szexuális képeket tartalmazó "Napközis házi feladat 1. osztály" munkafüzetet. A portál az alábbi, sikerre vonatkozó közleményt fűzte a színező füzethez:
„Az imént értesített minket a Regnobooks Kiadó, hogy visszavonták a kereskedelmi forgalomból a "Napközis házi feladat 1. osztály" munkafüzetet, amely 6-7 éves gyermekeket célzott meg olyan kendőzetlen szexuális képekkel, amelyeket még a Facebook is pornográf tartalomnak minősített. A kiadvány példányait bezúzták, és elnézést kérnek mindenkitől, akit a kiadvány tartalma bármilyen okból megsértett.”
A petícióhoz az utóbbi 3 napban 11.000 ember csatlakozott. Okkal tartok tőle, hogy ezeket az embereket a kiadvány tartalma megsértette, méghozzá a legkevésbé sem meglepő módon.
Először nézzük meg a kiadványt, aztán azt az oldalát a kérdésnek, amit a petíció sem feszeget különösebben, hiszen a közgondolkozás olyan mértékben materialista és lélekellenes, hogy – bár mindannyian tudattal, gondolatokkal, érzelmekkel, szándékokkal rendelkező élő emberek vagyunk – lelkiismeretről, netán az ember fizikai mivoltán túl megtapasztalt lelki és szellemi lényéről nem eshet szó, főleg nem a hivatalos megnyilvánulásokban.
Szemelvények a kiadvány képeiből és szövegéből:
Nem a gólya... a kiadvány címe. (A képek forrása a citizengo.org.)
De igen, a gólya. Miért is? Egy legenda szerint a még meg nem született gyermekek lelke vizes területek, tavak, lápok, mocsarak fölött lebeg. Mivel a gólyák gyakran repülnek ilyen helyekre, az analógiás gondolkodás természetszerűen „megértette”, hogy visszatérve magukkal hoznak néhány születendő lelket. Egyébként Európa-szerte, de a Közel-Keleten és Egyiptomban is sűrűn előfordul az írásos hagyományokban az a motívum, hogy a tavak, patakok habjain úszkálnak a csecsemők – esetenként vesszőkosárban, amint azt I. Sargon akkád király legendája, majd ennek alapján az Ószövetség Mózessel kapcsolatban elbeszéli. Továbbmenve, a legkevésbé véletlen, hogy a születés képe összekapcsolódik a vízzel. Emelkedjünk fel a kézzelfogható 3 dimenziós érzékelésünk fölé, ne csak a materialista felfogás szerinti magzatvízre vagy a sejtek vízállományára gondoljunk itt, mert ez a sokszintű valóság legszegényesebb, pusztán fizikai kifejezése. Hanem arra az ősi felfogásra, amely szerint a női, anyai minőség a teremtő „ősvizekben” vagy „égi vizekben” található, ilyenkor a különböző mitológiák istenszülő ős-istenanyáiról, földi viszonylatban a Földanya méhéről van szó. Elég Tiámatot, Íziszt vagy Szűz Máriát példaként megemlíteni. (A gólya továbbá a születés és az újjászületés jelképe is, mivel vándormadár, s visszatérte egybeesik a természet újjászületésével. Vagyis szimbólumként minden szempontból és minden értési szinten kapcsolódik a születéshez, a létesüléshez, a vízből való teremtődéshez.)
Magáról a születésről még azt hozzátenném, hogy a gyerekeket rendkívüli módon érdekelheti az is, hogy nem csak fizikai születésünk van, hanem egy másik is, ami még közelebb állhat a fantáziájukhoz, a jobb agyféltekés, tág, képszerű és befogadó értelemhez, amivel rendelkeznek, és ez a másik a fizikai szinten túli lelki-szellemi születése, újjászületése az embernek. Vajon véletlenül nevezték kétszer-születetteknek azokat az embereket, akik minél tovább éltek, annál nagyobb világosságra és tudatosságra leltek önmagukban a külső vagy belső "mesterük", végül is valódi Önmaguk, önazonosságuk megtapasztalásával? Hát nem ilyesmiről szólnak a mesék is? A csodakertekben levő aranyalmák, az égigérő fa a tudatszintek ágaival, síkjaival, a halhatatlanság füve, a szegény parasztlegény királlyá koronázása a próbák kiállása után - mind-mind az elérhető belső tudatossági szintjeinkről és a lélek örök életéről szólnak. Hamupipőke lélek-galambjai, akik a tápláló búzaszemeket elválasztják az ocsútól nem a megkülönböztetés és a döntés képességéról szólnak? Csipkerózsikáért eljön a herceg és mély álmából felébreszti a szeretet csókjával. Hát nem alszunk mind, miközben jó esetben fél-tudatossággal éljük az életünket valóságként fogadva el azt a keveset, amit látunk és amit az érzékszerveinkkel észlelünk, és nincs igényünk felébredni a tágabb valóságra, amiben önmagunkat végre nem mások nézőpontjai és szempontjai, meg a gyerekkorunk óta ránk ragadt ítéletek szerint "látjuk", hanem tisztán, a szeretet és az elfogadás szemével? Belátjuk vajon, hogy a születésről, mint olyanról, eddig csak testi értelemben gondolkodtunk, ám mivel a lelkünk halhatatlan, ez a születés csak ennek az adott inkarnációnknak a megjelenése itt a Föld nevű játszótéren, hogy az életünkben tanultak megértésével, tisztább gondolatokkal, érzelmekkel és tettekkel gazdagodva menjünk tovább?
Egy kicsit előreszaladtam, térjünk vissza a témánkhoz, és lássuk a kiadvány belső, színezendő részét:
"Mikor nagyon-nagyon közel kerülnek egymáshoz, és csókolóznak, apa fütyije nagy lesz és megkeményedik. Anya pedig várja, hogy még közelebb legyenek egymáshoz. Ezután lefekszenek egymással, s apa beteszi...(néhány szó kihagyva). Ekkor ők nagyon-nagyon boldogok. Színezd ki a rajzot."
A szerelem tényleg-tényleg egymás megkívánásában és a nemi aktusban merül ki? Miért hazudnánk ezt a gyerekeinknek? Hiszen pontosan tudjuk, hogy ez csak egy része volt annak a hosszú és csodálatos folyamatnak, ami végül ahhoz vezetett, hogy megszületett bennünk az igény arra, hogy igen, ez az ember legyen a párom, vele vágyom közös gyermekre. Végigéltük ezt a folyamatot és soha nem tagadnánk le a gyerekünk előtt. És ahogy egy 6-7 éves gyerek nyitott a mesére és a mítoszra, úgy nekünk is szükségünk van arra, hogy érettebb fejjel analógiákat találjunk az életünkben történt és az égen történt, kozmikus események között. Hiszen minden ember „csillagporból” áll még fizikailag is, ugyanaz az anyagi összetételünk, mint a csillagoknak. És vajon milyen az eleven, energetikai, lelki és szellemi részünk? Ahogy a végtelen űr sötét méhéből születnek a csillagok, úgy születik meg csillagként minden gyermek az édesanyja méhéből és azóta is a gyermek az életünk csillaga és a jövő reménysége. Ilyen meggyőződést tudunk adni a gyermekünknek, ettől fogja érezni a gondoskodásunkat, szeretetünket és a jövőjébe vetett bizalmunkat, reménységünket. Ezek az érzelmek, ez a hit alapozzák meg a a szülővé válásunkat és a gyermekünk épkézláb felnőtté válását.
Nem lehet, nem tehetjük, hogy a szeretetünk hiányával és a lélektelen, materialista gondolkodásunkkal elvegyük tőle a jövőjét, és kilátástalanságra, a „most az egyszer élek, aztán meghalok” gondolkodásra kárhoztassuk! Mégis vajon miért van olyan sok nihilista kábítószeres a nagyobb gyerekek és a kamaszok között? Mit nem adtunk meg nekik, amire olyan nagyon nagy szükségük lett volna a kütyük helyett? Figyelmet? Szeretetet? Egymásra figyelő értékes időt, kétoldalú beszélgetéseket?
Miért ájul bele a nyugati világ a gender ideológiába? Mert – gondolom –, azt elfelejtették az emberek, hogy az ember eredetileg androgün volt (Platón Szümposzion, vagyis A lakoma című művében Arisztophanész ismerteti a nemek fölötti, mindkét nemet önmagában egységként tartalmazó androgün lény ősi mítoszát). Minden valamirevaló spirituális mester azt tanítja a jelen korban is, hogy a léleknek nincs neme, nem is volt soha, eredetileg a testnek sem volt. Ha a léleknek nincs neme, akkor az a tény, hogy férfinak vagy nőnek születünk, esetleg az életünkben megjelenő tanulási feladatainkkal lehet kapcsolatban. Adjunk esélyt ennek a vélekedésnek és fogadjuk el a születési nemünket. A gender ideológia felülbírálja a sorsot és a születési testi nem változtatásával akarja kifejezni azt a szélsőségesen egoista szempontot, hogy az illető ember - a dolgok mélyebb megértése nélkül, gondolkodásával csak a felszínt érintve - minden fölött rendelkezik, ami őt illeti, és semmit nem fogad el úgy, ahogy van. Teljes elutasítás. Lehet az ilyen emberben vajon igazi elfogadás, béke, harmónia?
Következzék megint a kiadvány, exponenciálisan durvuló képekkel:
„Ezután lefekszenek egymással, s apa beteszi anya puncijába a fütyijét. Ekkor ők nagyon-nagyon boldogok és együtt mozognak.”
Ezt komolyan gondolta valaki? 6-7 éves gyerekeknek ezt a minden nívót nélkülöző képanyagot és nyelvgyalázást? Amikor a nyelvünk az összes európai nyelvet lekörözően gazdag, szépséges és párját ritkító a kifejezőerejét illetően? Ilyen módon mégis kinek lenne igénye szexuális „felvilágosításra”? Elrettentésnek kitűnő, mert ha véletlenül kisgyermekünk kezébe kerülne egy ilyen „színező”, biztosan egy életre elmenne a kedve a párkapcsolattól és az utódnemzéstől vagy a szüléstől, olyan traumatikus vizuális sokkot kellene átélnie.
Ide kívánkozik egy idézet, ami rögtön egy magasabb nézőpont igényével lép fel – bármi is legyen a témánk:
Mindnyájan hajlamosak vagyunk arra, hogy annak a talpalatnyi földnek a látószögéből szemléljük és bíráljuk az eseményeket, amelyen lábunkat megvetettük. Ez azonban helytelen, mert a dolgokat magasabb szempontok szerint kell értékelnünk és bátran az egész látóhatár átfogó szemléletére kell törekednünk. (XXIII. János pápa)
Ebben a témában vajon mi a magasabb nézőpont? Nyilván az, hogy mi minden játszik szerepet abban, hogy egy új élet megfoganjon. Igen, kapcsolódik a lelki mellé fizikai történés is. De miért kellene szétválasztani a kettőt? Miközben levegőt veszünk és emésztünk, gondolatok, érzések futnak át bennünk hallatlan sebességgel. Szétválasztjuk ilyenkor, mi zajlik a testünkben és mi a lelkünkben? Képesek vagyunk erre egyáltalán? Vagy szükségét érezzük ennek? Hát nem ugyanígy zajlik bennünk minden más létező folyamat is? A szexus kivétel lenne? És csak annyira telik tőlünk, hogy a szexust minden mástól elkülönítve, lebutítva, csak testi folyamatként jelenítjük meg? Ki gondolkodik ilyen élet- és emberellenesen, hogy ezt így merészelte lerajzolni, megírni? Valaki a múlt században... hát nem léptünk tovább?
Nem értünk, érzünk ma sokkal többet ennél? Nem lett jóval "tágabb" a világunk? Önmagunk? Merjük ezt meglátni és elfogadni végre!
Az alábbi oldalon egy iskolapszichológus véleményét is elolvashatjuk a kiadványról és „elgyönyörködhetünk” még egy-két sokkoló grafikában.
https://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szinezd_ki_apa_futyijet_-_hazi_feladat_elsosoknek/2512202/
Ami viszont csodálatos érzés, és egyben válasz is az előző kérdésekre, hogy aránylag rövid időn belül 11.000 ember csatlakozott ehhez a petícióhoz. (Valójában ez a szám sokkal nagyobb, hiszen olyan kevesen böngésszük ilyen és ehhez hasonló tartalmak miatt az internetet.) Láthatóan sokan vannak azok a felelős magyar állampolgárok, akik olyan csillagként tekintenek a gyermekükre, aki a jövő egén fog tündökölni és világosságot teremt ott, ahol még ködös árnyak tanyáznak.