Gyermekbetegségek és nevelés

Amikor egy gyerek beteg lesz, ugyanúgy szemléljük, mint egy felnőttet, mert nyilvánvalóan egy gyermek esetében is az egész embert kell értékelni.
A betegség egyensúlyvesztés, ami először a lélekben nyilvánul meg. Gyerekeknél a lelki okokat elsősorban a viselkedésükből következtethetjük ki.
Az ember (legalábbis) test-lélek elegye, amikor beteg lesz, az azt jelzi, hogy az adott probléma lelki, tudati szinten nem lett megoldva, ezért testi formában nyilvánul meg, jelezvén: itt az idő, hogy odafigyeljünk és kezdjünk vele valamit, ha szeretnénk megint jól lenni.
Mivel ilyenkor olyan egyensúlyvesztésről van szó, ami már a testben, testi tünetek formájában is megnyilvánult, fontos, hogy mind a lelket, mind pedig a testet gyógyítsuk.
A gyógyítás legszelídebb és legkevésbé beavatkozó módja az információs, vagyis a biofizikai gyógyítás, nem pedig a kémiai szintű gyógyítás, amelynél egyértelműen mellékhatásokkal kell számolnunk. Ezért a gyógyítást érdemes az előbbivel elkezdeni.
A gyerekek általában nagyon jól reagálnak az információs gyógyászatra, mert a testük még nincs tele a környezetben (víz, élelmiszer, levegő) található mérgekkel. Információs gyógyászat alatt infócseppeket, gyógynövényeket, általában virág-, rügy vagy ásványterápiát értünk. (Illóolajakat a töménységük miatt 10 éves kor alatt csak hordozó olajokkal vagy krémekben nagy hígításban adunk.)
 


 Lelki okok és testi tünetek

Grafika: Vékony Andrea, Marton Ágnes, Web: Kemb