Gyermekbetegségek és nevelés
Ha nincs valódi elképzelésünk önmagunkról és a szándékainkról, a másokkal való együttműködésünk is sérül, hiszen akkor róluk és a céljaikról sem tudunk helyes fogalmat alkotni. A gyermeknevelés is ide tartozik, hiszen hogy tudnánk önazonosságra tanítani bárkit is, ha mi magunk nem rendelkezünk ezzel?
Saját magunk felnőtté nevelése (itt az állandóan emlegetett belső gyermek felneveléséról is szó van) nyilván megelőzi a gyermeknevelést.
Minden nevelés alapja az elfogadás és a jobbítás szándéka. A szeretet és a fegyelem egyenlő arányú jelenléte az önnevelésben is hatékonyabb, mint bármilyen kritika vagy szigor. Fegyelemre szükség van a napi életben, de nem mindegy, hogy erre önostorozással vagy belátással és türelemmel teszünk szert.
Mivel szülőként azt szeretnénk, hogy gyermekünknek később ne legyenek identitásproblémái, helyes, ha segítünk megtanulni neki, ki ő és ki nem, mi jó neki és mi nem, de azt is, hogy mi helyes, mi helytelen, mit szabad és mit nem. Vállaljuk el a felelősséget azért, hogy mintákat adunk neki egy sikeres, de főként egy örömteli életre. Ha hagyjuk, hogy éljen bele a nagyvilágba, ahogy éppen akar, amikor majd szembesül az óvodai és iskolai közösségek tagjaival, lehetőségeivel és elvárásaival, értetlen lesz és összezavarodik.
Szülőként az a dolgunk, hogy felkészítsük az életre ebben a világban, nem pedig az, hogy – engedékenységből, esetleg figyelmetlenségből – szorongóvá, boldogtalanná, netán sérültté tegyük.