November 28
Tele vagyunk "én"-nel és "enyém"-mel.
Élt egyszer egy fakír, akit Suthrának hívtak. Valaki megkérdezte tőle:
"Hogyan lehet egy épületet a legjobban megerősíteni?" Suthra azt
válaszolta: "Pillérek erősítik az épületet." Erre ez az ember pilléreket
kezdett felállítani a házában. Végül annyi pillért zsúfolt össze a házban,
hogy talpalatnyi helye sem maradt a tető alatt. Suthra egyszer arra járt,
és megkérdezte tőle: "Hát veled mi történt? Miért nem mégy be, miért állsz
idekint? Esik az eső." "Ha lenne még hely ebben a házban - válaszolta az
-, én még oda is pillért tennék."
Ugyanilyen a mi helyzetünk is. Belül tele vagyunk "én"-nel és "enyém"-mel.
Azt mondjuk: ő az én feleségem, ez az én közösségem, ez az én családom, ez
az én vagyonom. Azt is mondjuk: én ez vagyok, én az vagyok, és más hasonló
dolgokat. Bensőnk tele van "én"-nel és "enyém"-mel, és ha marad egy kis
hely belül, akkor azt is megpróbáljuk ennek a világnak egy részével
megtölteni.
Hogyan növekedhetne bennünk az az alázat és az a szegénység, amellyel
Istennek készítenénk helyet, hogy bennünk lakozzék?
(SD, 284-285. o.)
A simran az első lépés.
Akinek a nevében mondod a simrant, annak színébe öltözöl. Ha szívedbe zársz
valakit, te is az ő szívében lakozol. Ha a tanítvány emlékezik a Gurura, a
Guru is emlékezik a tanítványra. Ha mindketten emlékeznek, megteremtik a
fogékonyságot egymás iránt, és a Guru és a tanítvány egyek lesznek.
(ELNYS, 52. o.)
November 26-27 November 29-30