Január 30-31
"Apró dolgok"
Drága Fivérek és Nővérek! Mindannyian szerencsések vagytok, mert emberi
testet öltöttetek, mely az egész teremtésben a legmagasabb rendű forma, és
a legközelebb áll Istenhez.
Az emberi testben elsődleges célunk megismerni a Selfet (Ént), és
megismerni Istent. Minden tudás végső célja a Self ismerete. Az
Upanishadok azt kérdezi: "mi az a tudás, melynek birtokában minden mást
megismerhetünk?" Ezért Isten gondoskodik róla, hogy azokat, akik igazán
vágyódnak erre, kapcsolatba hozza, és az Istenhez visszavezető útra
terelje, amely valójában bennetek van.
Ezért a test Isten igazi temploma. De úgy látjuk, ha valakit az Útra
helyeznek, az a legjobb, ha a parancsolatokat szó szerint követi. A tudat
azonban mindent beszennyez. Még ha időt szánunk a meditációra, akkor is
nehézségekbe ütközünk, nem tudunk továbbhaladni. A szellemi úton van néhány
komoly akadály. Ezeket mindannyian ismerjük; most mégis felsorolom őket.
Mindenekelőtt: nagyon fontos, hogy senkitől ne függjetek, álljatok meg a
saját lábatokon. Egy Szent így imádkozik: "Ó, Isten, add, hogy saját
erőmre támaszkodhassak, mert ha másoktól kell függnöm, inkább vedd ki
lelkemet testemből." A másoktól való függés förtelmes bűn, minden gonosz
ebből ered.
Tehát becsületes megélhetést kell találnunk. Minden Mester hivatkozott erre,
Guru Nanak például ezt mondta: "Csak aki becsületesen keresi a pénzét, és
megosztja másokkal, az képes megismerni Istent."
Valahányszor nem becsületes úton jutunk pénzhez, a becstelenség belénk épül,
míg ha a pénz becsületes úton jut hozzánk, nyugalomra, békére találunk.
(folyt febr. 22-én.)
Január 28-29 Február 1