Március 21-22
Ez az egyetlen dolog, mely elkísér utunkon, soha nem pusztul el, soha nem
lophatják el, és az egyetlen, mely egyformán segít ezen a világon és a
túlvilágon is.
... a mayával senki sem volt még megelégedve... Soha nem marad egy helyen,
nem állandó, folyton változik. Olyan, mint a fa árnyéka, amely reggel itt
van, délután ott, este megint máshol, és van olyan időszak, amikor
teljesen eltűnik.
Ezért mondják a Mesterek, hogy nincs béke és boldogság a maya gyűjtésében.
Ha Isten odaadná nekünk a világ minden gazdagságát, akkor sem lennénk
elégedettek.
Guru Ramdas Ji azt mondta: "Ó Uram, Te vagy az Igazság!" Az "Igazság"
olyasmit jelent, ami soha nem hal meg, soha nem pusztul el, és kezdettől
fogva létezik. Azt is mondta: "Azok, akik hálával vannak Irántad, a Te
imádat éneklik, Téged imádnak, azok jók. Azok, akik így cselekednek, elérik
Otthonukat."
Még az állatok és a madarak is kifejezik hálájukat és köszönetüket Istennek
a maguk módján... a madarak kora reggel, mielőtt mi felébrednénk, már
ébren vannak és énekelnek, saját nyelvükön zengik az Úr imáját.
Az egyetlen dolog, amelyet igazán érdemes kapni vagy kérni a Mestertől: a
Naam áhítatának gazdagsága, melyet a Mester gyűjtött össze és tett
jelenvalóvá.
(TW, 10-11. o.)
Március 19-20 Március 23-24