Március 30-31

Tisztaság:
A szexuális vágyat nem elnyomni kell, hanem szublimálni, mert az elfojtás idegbeteggé tesz, ily módon pedig bukásunkat készíti elő. Megértjük majd, hogy a természet szándéka ebben az ösztönben a faj fenntartása. Ezt az eszközt használja célja elérésére, soha véget nem érően, testi örömök forrásaként. A vágy, ha feltámad, olyan, mint a kábítószer, aneszteziálja, elaltatja a lelket.
(CL, 153. o.)

Felhagyva a rossz szokásokkal, a tudat megérti majd ezt. Szeretetben, vonzódásban fejlődik a hit.
Ismételjétek a Simrant a szívetekben!
(NSK, 40. o.)

Szeretet:
Isten minden szívben ott lakozik, lelkünk ugyanabból a lényegből van, mint ő. Ha szeretjük Istent, természetes, hogy mindenkit szeretni fogunk.

Tehát a szeretet az Istenhez visszavezető út... Mindnyájan békével, nyugalommal,. áldással teltek lehetünk, ha szeretjük Istent. Őt kell szeretnünk. Ezért mondja Krisztus: "Szeresd Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből." Ez az első parancs, a második pedig nem kevesebb, mint: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat."

Ez a végső cél. Ha ez vezérel bennünket, elnyerjük az emberi születés gyümölcsét.
(MT, 94-95. o.)




Március 28-29 Április 1-2
Grafika: Vékony Andrea, Marton Ágnes, Web: Kemb