Április 3-4
Minden élő teremtmény, minden embertársunk elleni nem ártás vagy ahimsa
gondolatban, szóban és cselekedetben - a parancs e tekintetben így szól: "Ne
sérts meg emberi szívet, mert az Isten székhelye."
(TKS2, 32. o.)
Mielőtt másokat becsapnánk, magunkat csapjuk be, ami valójában azt
jelenti, hogy nem hiszünk az Ő mindenütt jelenvalóságában - különben nem
cselekednénk így.
(TKS2, 39. o.)
A vágy minden szenvedés gyökere. A szent Hangfolyam hallgatása mély,
elmerült figyelemmel, és az isteni eredetű fény meditációjának gyakorlása,
amelyre egyre több időt szánsz, megáld azzal, hogy eltávolítja ezeket a
vágyakat. Az önuralom vezet az igazi boldogsághoz.
(TKS2, 42. o.)
Amikor az emberek arról panaszkodnak, hogy tudatuk nyugtalan, az a szeretet
hiányának köszönhető.
(TKS2, 104. o.)
A világ puszta semmiség - illúzióval és ártalmakkal teli térség -,
értéktelen, erény és érdem nélküli hely, ahol a legsötétebb tetteket viszik
végbe.
Mi az akkor tehát, ami itt a tudat és a lélek számára igazi értéket
képviselhet?
Értsétek meg, ez a valóság. Jelenleg még erősen kötődünk a világ minden
hazugságához, amelyeknek egyszerűen hátat kell fordítani, és szembenézni
az igazsággal, hogy valami magasabbhoz kötődjünk.
(TKS2, 88. o.)
Április 1-2 Április 5-6