Április 24-25
"Apró dolgok" folyt.
A harmadik dolog: megbocsátani és felejteni. Gyakorlati problémákról
beszélek. Ha valaki rosszat tett veletek, azt mondjátok: "Rendben,
megbocsátok", de szívetekben mégsincs megbocsátás. Arra figyeltek: "Mikor
állhatok bosszút?" Megbocsátani és felejteni. Ha valakire úgy emlékeztek,
hogy ezt és ezt a rosszat tette, akkor természetszerűleg nem fog menni a
megtorlásnak ez a része. Ha egy gyermek rosszat tett, nem bocsátjátok meg?
És még egy: minden embernek a saját szintjén kell végeznie a feladatát. Ha
például egy általános iskolai és egy egyetemi végzettségű ember állna
előttetek, elvárnátok az elemi iskolát végzettől, hogy egyetemi szinten
beszéljen? Tegyetek engedményeket, és próbáljátok megérteni, mit mond.
Tehát, amint az előbb említettem, a becsületes kenyérkereset mellett a
tiszta étel is nagyon fontos, amelyet jó tulajdonságokkal bíró emberek adtak
át, készítettek el és szolgáltak fel, miközben Isten édes emlékezetében
voltak. A régi időkben a családanya nem engedett be senkit a konyhába,
amíg az ételt készítette, és senki nem is lépett be oda. Azt hiszem,
meséltem már nektek, hogy amikor a hadseregben számvevőtiszt voltam, és
egyszer egy szabadtéren állomásozó csapathoz küldtek, tiszti szolgát
rendeltek mellém, hogy főzzön nekem. Azt mondtam neki: "Nos, figyelj rám:
amíg a konyhában vagy, egy részt kell ismételned a szentírásból, vagy
emlékezned Istenre. Semmi másra nem szabad gondolnod." "Rendben van" -
mondta. Így is történt, és három napig engedelmeskedett az utsításnak. A
negyedik napon, amikor éjfél vagy l óra tájékán meditáltam, valami zavar
támadt a tudatomban. Hívtam a szolgát - éjjel l óra volt, és megkérdeztem
tőle: "Mondd csak, ki volt ma a konyhádban?" ,,Senki uram. Senki nem volt
ott." ,,Ne hazudj." Erre így felelt: "Igen, volt valaki, és erről meg
erről beszélgettünk." Miért nem vesszük észre ezeket a dolgokat? Mert már
beszennyeződtünk. Ha egy grammnyival több a szenny, már nem vesszük észre.
Azokra azonban, akik nem szennyeződtek be, kicsiny dolgok is hatnak, egy
grammnyit is érzékelnek. Ezek tehát az elsődleges dolgok; látjátok, már
idáig jutottunk.
(SS 73/2, 6. o.)
Folytatás május 14-én
Április 22-23 Április 26-27