Táplálkozzunk alkatunk szerint

Az ájurvéda három testi alkattal foglalkozik, ezek a váta, a pitta és a kafa, amelyek nagy vonalakban megfelelnek a nyugati orvostudomány ectomorph (szikár), mezomorph (közepes) és endomorph (megtermett) test kategóriáinak. Ezen kívül a váta az űr (éther) és a levegő túlsúlyát, a pitta a tűz és a kafa a víz és a föld uralmát fejezi ki, vagyis a három alkat az öt elemnek felel meg.

Tehát láthatjuk, mind a nyugati, mind a keleti hagyomány néhány alap testi és pszichológiai alkatot különböztet meg az elemeknek megfelelően. Vagyis az elemek tana alapozza meg azt, hogy a testben fenntartsuk az egyensúlyi helyzetet. Ezért döntően fontos megértenünk minden egyes elem tulajdonságait és sajátosságait, hiszen ez teszi lehetővé számunkra, hogy belsőleg mi magunk kiegyensúlyozhassuk az elemek összetételét, amikor a fizikai tünetekből észrevesszük az egyensúlyvesztést.


A hagyomány tanításai Az elemek

Grafika: Vékony Andrea, Marton Ágnes, Web: Kemb