Spirituális témák - spirituális élet

Megint a boldogságról van szó – most éppen a spiritualitással kapcsolatban.

Ezt a kettőt: a spirituális témákat és a spirituális életet gyakran összetévesztjük.

Az egyik arról szól, hogy mivel foglalkoznak a gondolataink: ez lehet asztrológia, asztroszófia, kabbala, mágia, numerológia, vagy különböző vallások, hitrendszerek szent könyveinek olvasása, spirituális ösvények, hagyományok írásainak tanulmányozása.

Persze a szokásainkról is szól: ez lehet napi – akár több órás – meditáció (szinte kötelességként), mantrázás, vagy szentmisén való részvétel, de magát spirituális közösségnek valló csoporthoz való tartozás is. Lehet egy spirituális ösvény követése, vagy akár orákulumok rendszeres használata. Lehet spirituális életmód, mondjuk vegán táplálkozással, spirituális szokások felvétele, rítusok, imák, de drágakövek, tárgyak, szobrok, képek is lehetnek, és így tovább. Vagyis bármi, ami az önazonosságunkat erősíti, ami az identitásunkat meghatározza.

A másik viszont a mindennapjaink eltöltéséről szól. Mik azok a minőségek, amelyek hozzátartoznak egy napunkhoz?

Amikor új napra ébredek, eltölt-e hála azért, hogy még itt vagyok és élek, vagy máris a tegnap negatív eseményei vagy érzései, gondolatai töltik be a tudatomat? Esetleg indulatok, neheztelés, harag?
Reggel fordítok-e arra időt, hogy a zuhanyozás és fogmosás között tudatosan emeljem a „rezgésszintemet” vagyis a boldogságszintemet azzal, hogy megerősítem magamban a „minden rendben van, jól fog telni napom” és „bízom az életemben, szeretem, és az élet viszontszeret engem” érzését? Vagy azt pörgetem a fejemben, hogy ma milyen tennivalóim lesznek, és vajon hogy fogok megbirkózni velük?
Miközben megeszem a reggelimet, hallgatom-e azt a zenét vagy akármit, amitől elönt a boldogság, vagy egy jó érzés? Vagy az a reggelek jellemzője, hogy rohanvást bekapok egy kávét és/vagy egy falat valamit, amivel elindíthatom a napi verklit?
Egyáltalán: reggel nyugalomban kezdem el a napomat vagy zaklatottan?
Mialatt a napi teendőimet végzem, érzem-e azt a hitet, biztonságot, hogy a helyemen vagyok, hogy azt teszem, amit szeretek tenni, és így egyre közelebb jutok az életfeladatomhoz, vagy célt és értelmet nem találva az életemben, „letudom” a kötelezettségekből és munkából álló monoton módon ismétlődő hétfő-kedd-szerda stb. munkanapokat, várva a hét végét, hogy akkor majd jól töltöm azt a két napot, úgy, ahogy szeretném?

Ha a jövőbe helyezem a jót az életemben, az azt jelenti, hogy a jelen nem jó. Vajon érdemes ezt megengednem magamnak?

Mocorog valamiféle kis pezsgő remény bennem napközben, hogy egyre jobbá alakul az életem, ha csak egy kicsit is odafigyelek magamra az állandó elutasítás vagy ítélkezés helyett? Ura vagyok az életemnek?
Az esti elcsendesedésem a béke jegyében történik? Megáldom a napot, ami mögöttem van és mindenkit, aki részt vett benne? Még ha nem is mindenki az esetem, akivel kapcsolatban voltam ma, ha nem is csupa kielégítő, pozitív élményben volt részem, akkor is észben tarthatom az aranyszabályt, amely szerint: azt add másnak, amit magadnak kívánsz. Ha ezt teszem, a legjobb jót kívánom magamnak is. Szeretem ennyire magamat?

Ez a legfontosabb kérdés: szeretem annyira magamat, hogy megengedem magamnak a jót testileg, lelkileg és spirituálisan, és ezáltal érzem magam teljes embernek? Hiszen akkor tekintem igazán embernek magamat, amikor testi-lelki-spirituális egység-lényként működöm. Ez a valódi identitásom.

A másik lehetőség, amit választhatok: hogy a spiritualitásom kimerül abban, hogy spirituális témákkal foglalkozom és közben macerálom vagy elítélem a másik embert azért, mert nem olyan, amilyen én vagyok vagy amilyennek szeretném látni. Ez a legrövidebb út a nagyra nőtt spirituális egó létrehozása felé. Persze az sem baj, ha ez megtörténik, a lényeg, hogy menjek tovább.

Menjek értékek és olyan emberek felé, akik értékeket képviselnek: hitet, békét, megelégedettséget, reményt, boldogságot, biztonságot, szeretetet, szépséget, igazságot, jóságot, és tanuljam meg, hogyan tehetem napi szinten megélhetővé ezeket (hiszen nem kell szert tennem rájuk, mert ideaként mindig is bennem voltak).

Tudatosan emeljem a rezgésszintemet vagy a boldogságszintemet, ki ahogy nevezi, és éljem meg ezt az újfajta, a hagyományban sat-chit-anandának is nevezett lét-tudatosság-extatikus boldogság egységet, ami önmagam lényege. Önmagam lényegének két fontos eleme eleve adott: létezem és tudatos vagyok. A mélységes boldogság pedig választás kérdése, valamint azé az érzésé és figyelemé, amivel szintén „beépítve” rendelkezem. Aztán már „csak” annyi a dolgom, hogy a figyelmem a lehető legkevesebbet kalandozzon el nem kívánt érzések felé.

Amikor már élem a testi-lelki-szellemi egységemet, természetesen sok, az írás elején említett spirituális szokást is felvehetek és esetleg (nem kötelezően) fel is veszek, egyszerűen azért, mert örömöt okoznak. Már megvan az identitásom, nincs szükségem valami pluszra vagy önigazolásra. Hiszen vagyok. Ember vagyok. Boldog vagyok.