Február 9-10
A tudat, mint tudjátok, kifinomult módon működik, olyannyira, hogy az
átlagember nem látja előre a bajt, csak akkor eszmél, ha az már
bekövetkezett.
Az érzelmileg túláradó szív fakasztja szavainkat és cselekedeteinket, ezért
tudatos éberségre van szükség gondolathullámainkkal szemben, hogy képesek
legyünk időben felismerni e csapongásokat, és a koncentráció
megerősítésének segítségével kitérni előlük.
A régmúlt és a jelen tapasztalatainak emléke folyamatosan és
ellenállhatatlanul követ bennünket, és mert nem tanultuk még meg távol
tartani őket, szándékunk dacára hibát követünk el.
(ELNYS, 43. o.)
A szent parancsolatok áthágásától való tudatos tartózkodás és az azonnali
bűnbánó gyónás segíti a belső fejlődést és fogékonyságot. A nap végén
felidézett, általunk elszámolt hiányosságok feljegyzése a naplóba hasznot
jelent számunkra, ha tetteinket megbánva arra törekszünk, hogy javulásunkon
munkálkodjunk.
A legfőbb és leghatásosabb segítséget a tudat letisztításához az Igével
való egység nyújtja, az az aktív Istenerő, mely fenntart minden láthatót
és láthatatlant - mondják a Mesterek.
A lélek muzsikájával összhangban lenni azt jelenti, hogy örökre elvágtuk a
köteléket, amely jelenleg a fizikai testet köti össze az öntudatra ébredt
lélekkel. A lélek számtalan béklyóval van a testbe börtönözve.
(SE, 76. o.)
Február 7-8 Február 11-12